Iskolánk rövid bemutatása
Iskolánk 8+4 osztályos rendszerben működik (8 osztályos általános iskola és 4 évfolyamos gimnázium). Az élsportolók oktatását tartjuk alapfeladatunknak. Ez azt jelenti, hogy a diákok számára elsődleges a sporttevékenység, minden nap edzésük van, és nagyon kevés szabadidővel rendelkeznek. Az iskola ehhez igyekszik alkalmazkodni oly módon, hogy nem gátolja a gyerekek kikérését, a tanárok igyekeznek minél többet megtanítani az órán. Egyéni felzárkóztatással adunk lehető
séget a hiányzó diákok számára a tananyag pótlására.
A 2003/2004-es tanévben az iskola fenntartója a Nemzeti Utánpótlás Nevelési Intézet (NUPI) volt, és elkezdőd egy olyan új sportiskolai modell kidolgozása, amely a képességek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, és a differenciált, egyénre szabott oktatást valósítja meg. Mindezek során pedig még nagyobb összhangot teremt a tanárok és az edzők között, hogy az iskolai oktatás és nevelés is minél hatékonyabb legyen, a sport mellett a tanulás is a megfelelő helyre kerülhessen.
A 2004/2005-ös tanévtől az iskola fenntartója a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány lett. Ebben a tanévben új felvételi eljárást alakítottunk ki, és elindítottuk a Nyelvi előkészítő évfolyamot. 2006-ban elkészítettük a Közoktatási típusú Sportiskolai Kerettantervet. 2011. augusztus 1-jétől Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata lett a fenntartónk.